A diszpláziára hajlamos kutyafajták elsősorban a nagytestű kutyák közül kerülnek ki. Ezen belül is a populárisabb (gyakran túltenyésztett) fajták érintettek, így gyakran találkozunk diszpláziával a német juhász, bernáthegyi, rottweiler, nápolyi masztiff, bullmasztiff, újfunlandi, kaukázusi juhász, golden retriever, belga juhász, ír szetter, boxer, stb. fajtáknál. A kistestűek között az angol ill. francia bulldog, a csau-csau, a mobsz, az uszkár, a cocker spániel, puli, pumi stb. fajtáknál gyakori. A diszpláziára hajlamos kutyafajták között nagyobb az esélye hogy a diszplázia szűrésen tenyésztői értelemben valamilyen fokú diszpláziát találnak, mint a diszpláziára kevésbé hajlamos kutyák esetén (például a magyar ill. angol agár, az ír farkas stb.).
A diszpláziára való érzékenység szempontjából is csoportosíthatjuk a kutyafajtákat, ami azt jelenti hogy az adott kutyafajta diszpláziás egyedei esetében a meglévő középsúlyos-súlyos diszplázia mennyire okoz klinikai tüneteket, azaz sántaságot. Így a diszpláziára relatív érzékeny fajtáknál (pld. német juhász) a súlyos minősítést kapott kutyák jelentős része előbb-utóbb sántítani fog. A diszpláziára kevésbé érzékeny kutyák (diszpláziára rezisztensebb kutyák) esetében a súlyos minősítést kapott egyedek nagyobb része akár tünet mentesen, sántaságmentesen is leélheti az életét. Ilyen diszpláziára rezisztensebb fajták az un. molosszer tipusú fajták nagy része, asz angol ill. francia bulldog, a mobsz, a nápolyi ill. a bullmasztiff, valamint a bernáthegyi. Ezek a fajták hajlamosak ugyan a diszpláziára, de farizomzatuk kötöttsége ill. fájdalommal szembeni toleranciájuk, valamint kevésbé aktív mozgásuk következtében nem olyan érzékenyek a betegségre, tehát ritkábban sántulnak le az amúgy meglévő diszpláziájuk miatt. Súlyos esetben azonban ők is lesántulhatnak, tehát szűrésük mindenképp indokolt.